MEDIÁCIÓ

A mediáció egy konfliktusmegelőző / konfliktuskezelő módszer, melynek a lényege, hogy két vagy több fél vitájában egy harmadik, közvetítő fél (mediátor) jár el.

Főbb területek ahol segíteni tudok:

  • válási konfliktusok
  • kamasz-szülő nehézségek (szülő- gyermek kommunikációs csatornáinak hiánya esetén)
  • iskolai vitarendezés

A gyermekvédelemben eltöltött munkám során a felsorolt területek mindegyikével találkoztam. Tanúja voltam megannyi eset alkalmával, hogy válás során a gyermekes szülők (is) ellenségként tekintenek egymásra, és felhasználják gyermekeiket az egymás elleni „harcban,” és ebben a gyermek sérül a leginkább. A válási folyamat során – mely évekig is húzódhat – a szülők között folyamatosan fennáll a feszültség, és mind a két részről „védekező pozícióba” helyezkednek el, ezáltal görcsösekké válnak. Soha semmi nem jó, amit a másik fél mond vagy tesz! Ebben a „harci üzemmódban” nem tudják megélni a mindennapok örömét, pillanatát, közben eltelnek a hónapok, évek. Jövőkép: sérült szülők, sérült gyermekeik!

De miért kellene ezt az utat választaniuk, amikor létezik egy másik út?!

A mediációs folyamat több találkozásból áll. Külön- külön felveszem a kapcsolatot a felekkel. Ezen alkalmakkor feltáró beszélgetést végzek. Ezt követően kerül sor a közös mediációs ülésre, melyen már mindkét fél jelen van.  A közös ülésen – segítségemmel – konkrét megállapodás születik – pl.: válási mediáció során a szülői felügyeletet érintő kérdésekben, a gyermek és szüleik közötti kapcsolattartásban, gyermektartásdíj kérdésében, ingó- és ingatlan vagyon megosztásában – az aktuális kérdésekre.

Kamasz-szülő mediáció:

A szülők a kamasz gyermekeikkel együtt igénybe vehetik a mediációt vagy a családi „alkotó” coachingot. A különbség a két módszerben: mediáció keretében egy konkrétabb, és írásban is lefektetett „tervet” készítünk elő közösen. (Sok esetben nehezebb, mert a fiatal nem motivált eljönni egy ilyen megbeszélésre, főleg több ember előtt „kibeszélni” a problémáit, mert ez ciki az Ő korában.)

Azonban ha egy lazább, nemcsak verbális kommunikáción alapuló segítségnyújtást kívánnak igénybe venni, akkor a családi alkotó coachingot ajánlom. Itt a képzőművészet adta technikák közül választhatnak. A fiatal kamaszok ezen alkalmakkor sokkal jobban megnyílnak, mivel egy alkotó munka van a középpontban. Közben ezen keresztül folyik a szülők világának, és gyermekük világának „montázsolása,” összehangolása.

Iskolai-mediáció:

Várom bizalommal, ha szoros kapcsolatban állnak a Nevelési Tanácsadóval, Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálattal:

  • családot és iskolát érintő problémák
  • kiskorú beilleszkedési nehézségei esetén
  • a gyermek iskolakerülése miatt
  • iskolai agresszió fennállása során
  • konfliktuskezelés a pedagógus-szülő-gyermek között